VOXCar™

VOXCar™ 2003 - Galériák

Immáron harmadik alkalommal rendeztük meg a magazinunk által alapított VOXCar-díjkiosztó gálát. Szerénységünk tiltja, hogy a Hotel Intercontinental Budapest báltermében megrendezett eseményt minősítsük, reményeink szerint a fényképek sokkal beszédesebben adják vissza az est hangulatát. Azonban azt nem tudjuk megállni, hogy néhány szóban ne kommentáljuk a történteket.

Szakács Andrea

Filmkritikusaink döntése alapján az idén tizenkét kategóriában díjaztuk az elmúlt tizenkét hónap kiemelkedő filmes teljesítményeit és színészeit. Emellett további négy kategóriában a közönség véleménye alapján adtunk át elismeréseket. A VOXCar gála az idén is eleget tett abbéli hagyományainak, hogy leghuségesebb olvasóit is megjutalmazza. A "Keresd az Oscart, nyerd meg a VOXCar™-t!" nyereményjáték fodíja - vagyis maga a VOXCar - ebben az évben egy Smart személygépkocsi volt, amit Csala Zoltán budapesti olvasónk vezethetett haza az est végén.

Az est házigazdája ezúttal is - az esemény ötletgazdája, ex-főszerkesztőnk - Szász Attila volt, ő szólította színpadra a népszerűbbnél népszerűbb díjátadókat, akik egyébként az alkalomhoz illően Mercedesszel érkeztek a ceremónia színhelyére. Köztük volt a Pogány Judit-Koltai Róbert házaspár, Bánsági Ildikó, Für Anikó, Szulák Andrea, Liptai Claudia, Oroszlán Szonja, Szervét Tibor, Sándor Pál és Andrew Vajna is.

A vendégsereg sem volt kevésbé illusztris. A házigazda azon megjegyzését, miszerint nagy bajban lenne a hazai filmszakma, ha netalántán bombarobbanás érné a báltermet, harsány nevetés fogadta. Mindenki mosolyogva aggódott a másikért.

Egyszóval örömmel konstatáltuk, hogy évről évre többen tisztelnek meg bennünket és egyre többen kívánnak velünk ünnepelni.

Az est a Smart nyertesének kisorsolásával kezdődött. A boldog nyertesnek a VOX tulajdonosai, Bengyel Gyula és Pétervári Zoltán nyújtották át a slusszkulcsot és ekkor került átadásra a Michelin Hungária Kft. két ajándékcsomagja is.

A VOXCar-díjátadót Gyurkovics Tamás nyitotta meg. Köszöntőjét egy fergeteges videó-összeállítás követte, mely az elmúlt év kilencven filmjéből készült és amit több hatalmas kivetítőn követhetett figyelemmel a nagyérdemű. Az est első díját Liptai Claudia adta át - aki szerencsénkre kacér és provokatív személyiségét ezúttal is megcsillogtatta -, ő nyithatta fel a Legmerészebb filmforgalmazó nevét rejtő borítékot. A küzdelem éles volt, a Cirko Film - Másképp Alapítvány a Visszafordíthatatlannal maga mögé utasította a Budapest Film Ámenjét, valamint az SPI Vándormadarakját.

Liptai Claudia a legmerészebb filmforgalmazó díjának átadásakor:
"Három éves a VOXCar-díj és én már másodszor adok át díjat, annak ellenére, hogy egyszer sem szerepeltem még nagyjátékfilmben! Igaz, Herendi Gábor mozijában volt egy kis szerepem, és azt gondolom, nem is lihegtem rosszul! (harsány nevetés a közönség soraiban) Innen szeretném a filmrendezőknek üzenni, hogy remekül adok át díjat, de színésznőnek is legalább ennyire jó vagyok!" (taps és nevetés)

A Legjobb magyar betétdal kategóriát a Kispál és a Borzzal illetve a Belgával Jancsó Miklós Kelj fel, komám, ne aludjál! című mozija uralta, a befutó mégis a Back II Black lett a Szentiván napjában elhangzott "Zene nélkül mit érek én" című Máté Péter - S. Nagy István szerzeménnyel, amelyből a közönség és a díjátadó Oroszlán Szonja unszolására rögtönöztek is pár taktust a fiúk.

Back II Black:
"Először is nagyon köszönjük, nagy megtiszteltetés számunkra, hogy filmes eseményen vehettünk át díjat! Voltak előítéleteink a díjkiosztó ünnepségekkel kapcsolatban, féltünk, hogy megint valami unalmas érdektelenségbe fulladt valamin kell ücsörögnünk. Ez a mai - a többivel ellentétben - jól sikerült, mert oldott volt. Külön szimpatikus volt, hogy a humor és a játékosság szellemében zajlott az egész ceremónia. Mi szurkolunk, hogy a VOXCar-díj nívója tovább emelkedjen, és köszönjük még egyszer, hogy mellettünk voksoltak! Mellesleg kedvet kaptunk a filmzeneíráshoz, valódi hangulatábrázoló zene komponálásához."

A Legjobb filmzene kategóriában Thomas Newman győzedelmeskedett A kárhozat útja muzsikájának megkomponálásáért.

A Legjobb szinkron díját az Astérix és Obelix: A Kleopátra-küldetés kapta; vagyis Kováts Adél, Helyei László, Galkó Balázs, Kerekes József, a magyar szövegért felelős Speier Dávid, valamint a két forgalmazó, az FF Film és a UIP-Duna Film osztozott a díjakon.

Kováts Adél:
"Nagyon örülök a díjnak! Furcsán hangzik, de biztosra vettem a sikerünket. Jó volt a film és zseniális a magyarszöveg. Élvezettel készítettük - ez azt hiszem, érezhető volt a filmen is - és örömmel vettük át az elismerést."

Kiélezett küzdelem zajlott az idén első alkalommal átadásra került Legjobb operatőr kategóriában Pohárnok Gergely (Hukkle), Nagy András (Szép napok), Ragályi Elemér (Szerelemtől sújtva), ifj. Seregi László (Az utolsó blues) és Szatmári Péter (Rinaldo) között is. Sándor Pál filmrendező örömmel olvasta fel Ragályi Elemér nevét, aki időközben váratlanul eltűnt az estéről. A díjat végül a Napkelte stúdiójában élő adásban egy közös interjú végén adta át az operatőrnek a rendező.

Ragályi Elemér:
"Egy családi probléma miatt nem tudtam a helyszínen átvenni a díjat, amit rendkívül sajnálok, ugyanakkor nagyon köszönök! Nagy örömet szereztek, mivel már régóta nem dolgoztam itthon, és mindenáron meg akartam mutatni a hazai közönségnek, hogy még mindig bírok azokkal az erényekkel, amikkel azelőtt bírtam, mielőtt elmentem. Sőt, remélem, ezen erények mellé hozzá tudtam tenni még valami olyasmit is, amivel sikerült a repertoárom kiszélesíteni. A Filmszemlén a fantasztikus hangulatú vetítés és mindennemű udvariaskodástól mentes tapsok ellenére sem adtak hangot a végzett munkám elismerésének. Sokan kérdezték, tényleg olyan fontos nekem, hogyan ítélik meg a munkám, mire én azt mondom: lényegesen fontosabb, mint bármelyik amerikai filmben, mert itt vagyok otthon! Ezért örülök nagyon a VOX díjának is. Tökéletesen kárpótolva érzem magam és helyreállt a szakmai-lelki önbizalmam."

A legjobb magyar női alakítás jelöltjeinek mezőnye szintén erős volt, ahol Tóth Ildikónak (Felhő a Gangesz felett) ítéltetett oda az elismerés. Fullajtár Andrea (Szentiván napja), Kovács Patrícia (Szerelemtől sújtva), Szirtes Ági (Telitalálat) és Tóth Orsi (Szép napok) ez évben nem tudta díjra váltani jelölését, de alakításaikat és a készülő filmeket elnézve nevükkel minden bizonnyal találkozunk még a VOXCar-díj nomináltjai között. A Felhő a Gangesz felett a férfiszínészek közt is aratott, a díjat a majd egy éve kómában fekvő Ternyák Zoltán kapta, aki nevében a film rendezője, Dettre Gábor köszönte meg az elismerést.
A Legnézettebb magyar film a Hídember, míg a Legnézettebb külföldi mozi a Star Wars II. rész - A klónok támadása lett.

Herendi Gábor a Legnézettebb magyar film díjának átadása előtt:
"Ennek a díjnak abban rejlik az ereje, hogy a közönség véleménye alapján ítélődik oda. Tavaly ezért is volt számomra nagyon emlékezetes átvenni, amit remélem hasonló érzelmekkel fogad majd az ide nyertes is."

A legjobb filmek kategóriában az itthoni és a külhoni mezőnyből is igazi művészfilmek kerültek az élre: Pálfi György Hukkléja, Pedro Almodóvar Beszélj hozzá című mozija, míg az animációs filmek közt a Chihiro szellemországban lett az abszolút győztes.

Pogány Judit a Legjobb animációs film díjának átadásakor:
"Először vagyok ilyen helyzetben, és fogalmam sincs, hogyan lehetnék prózai, pláne egy ilyen dalt követően még sikeres is. (hatalmas taps és ováció) Köszönöm a bizalmat, remélem, rászolgálok. Amikor átadom ezt a díjat, hihetetlen nosztalgiával emlékszem vissza a magyar animációs filmekre. Remélem, ezt az elismerést egyszer majd egy magyar alkotó is átveheti" (taps)

Pálfi György:
"Mint alkotó, nagyon megtisztelő egy ilyen díj létrejötte, mivel rendkívül fontosnak tartom, hogy legyenek magyar filmes díjak. Az alkotóknak szükségük van az elismerésekre, hogy érzékeljék: fontos a magyar film, fontos, amit csinálnak. A VOX mozimagazint azért szeretem, mert nagyon sokat foglalkozik a magyar filmmel, egy olyan utat talált, ahol az amerikai filmsikerek mellett mindig helyet kapnak a hazai dolgok. Még akkor is, ha megvan az újság véleménye a magyar filmekről; sérelmezi, hogy túl sok a bánat, lecsúszottság, az elkeseredettség. Az ilyen témájú filmeknek létjogosultságuk van, hiszen nekünk egy más utat kell találni, mint az amerikai filmnek, hiszen a szórakoztató iparban szerzett fölényüket nem tudjuk, de talán nem is kell behozni. Az európai film és ezen belül a magyar film is arra törekszik, hogy más legyen, másfajta problémákat keressen. Ez alapvetően meghatározza a témaválasztást is, a filmgyártásunk teljesen más struktúrájáról nem is beszélve. Nemrég készítettem egy kisjátékfilmet, a Táltosembert (a Jött egy busz skeccsfilm részeként - a szerk.), amiben pont azt próbáltam megmutatni, milyen, ha egy amerikai sablon mentén készítünk filmet a pop art stílusjegyeivel a hazai kultúrkörünkből építkezve. Kritikai visszhangok még nem jutottak el hozzám, így ezért is nagyon várom a bemutatót, a fogadtatást. A VOX-nak köszönöm a díjat, a színvonalas gálát, és főként azt, hogy az amerikai mozi mellett igyekszik a magyar filmet is a közönség figyelmének fókuszában tartani!"

A VOX olvasóinak magyar kedvence Oroszlán Szonja, míg a tengerentúli mezőny nyertese idén is Nicole Kidman lett.
A VOXCar Életműdíját Illés György operatőr, a HSC elnöke, világhírű filmpedagógus vehette át. A terem felállva köszöntötte a szakma szeretve tisztelt Papi bácsiját, akit percekig tartó vastaps és rengeteg kézszorítás kísért a színpadra, ahol Garas Dezső kezéből vehette át nevünkben a szobrocskát.

Garas Dezső az életműdíj átadása előtt:
"Hölgyeim és uraim, azzal kell kezdenem, nagyon örülök ennek az új hazai filmünnepnek. A főszerkesztő úr köszöntőjét követő bejátszást figyelve az jutott eszembe: amerikai filmekből de k...va jók vagyunk (harsány nevetés a közönség soraiban)! A viccet félretéve, nagyon örülök, hogy az életműdíjat én adhatom ma át, mivel a HSC tiszteletbeli tagja vagyok, és erről írásom is van magától a főnöktől! Segítsenek kitalálni, kiről beszélek! Néhány jellemzője: fiatalember, alig nyolcvankilenc éves; minden nap bent van a filmgyárban, a munkahelyén; rengeteg fiatal operatőrt indított el a pályán, akad köztük néhány Oscar-díjas is; a Magyar operatőrök Társaságának elnöke. Külön ismertető jele: láncdohányos! Kiről beszélek, tessék kimondani!"

Illés György a díj átvételekor:
"Nagyon meg vagyok hatódva, annak ellenére, hogy jó néhány elismerésben részesültem az elmúlt hatvannyolc évben, amióta a szakmában dolgozom. Hálával tarozom a sorsnak, mert olyan mesterektől tanulhattam, mint Egben István vagy Hegyi Barnabás, és hogy a tőlük kapott tudást továbbadhattam a főiskolán. Nagyon örülök, hogy részt vehettem a '70-es évek magyar filmkészítésében, amikor olyan filmek készültek, melyek a világ filmgyártásának is jelentős alkotásaivá lettek. Köszönöm a díjat Dezsőnek, hogy átadta, a VOX magazin minden dolgozójának, és az elmúlt hatvannyolc évnek, amit filmkészítéssel töltöttem."

A díjak átadását követően kötetlenebb formát öltött lapunk ez évi filmünnepe. A bálteremben hajnalig tartott az ünneplés, ahol mindenki kedvére ehetett, ihatott. Rudolf Péter tavalyi mondatai mellé, mely szerint "végre valahol megadják a módját" boldogan jegyezzük fel magunknak Adrew G. Vajna a Legjobb film díjának átadása előtt elhangzott szavait: "Jó estét Hölgyeim és Uraim! Szeretnék gratulálni a VOX-nak, mert ahhoz képest, amikor három évvel ezelőtt egy szórakozóhelyen elkezdődött ez az egész, alig páran voltunk csak jelen, de ahogy most szétnézek ebben a teremben, a teljes magyar filmgyártás reprezentánsait látom. Gratulálok nekik, amiért ezt magukra vállalták, és sikerült egy olyan eseményt teremteniük a szakmának, ahol önmagukat is ünnepelhetik. Még egyszer gratulálok, csak így tovább!" Köszönjük szépen!

 

Szász Attila:
"85-ben láttam először Oscar-díj átadást, aminek már majdnem húsz éve, sőt, öt éve már annak is, hogy én közvetítem, úgyhogy volt időm kitanulni a ceremónia hatásmechanizmusait. A VOXCar ötlete még abban az időben született, amikor én töltöttem be a főszerkesztői tisztet. A VOX tulajdonosai, Bengyel Gyula és Pétervári Zoltán szerették volna valahogy megünnepelni az újság negyedik születésnapját. Az az ötletük támadt, hogy ez alkalomból üljünk össze valahol, hívjuk meg a forgalmazókat és a partnereinket, és adjunk át mindenféle vicces díjakat a számukra. Én kapva kaptam az alkalmon, gondoltam itt a lehetőség, hogy az Oscar-díjátadásokról szerzett tapasztalataimat egy kicsit kamatoztassam. Így született meg a VOXCar-díj ötlete, ami először egy jó játéknak indult, de ahogy az idő múlik, nagy örömünkre úgy tűnik, egy rangos filmeseménnyé növi ki magát. Már most gyűjtjük a statisztikákat, hogy amikor majd eléri a VOXCar is a 75. jubileumát, elkészíthessék az újságban az 51 tudtad hogy... rovatot!"

Für Anikó:
"Hozzám is eljutottak Rudolf Péter tavaly elhangzott mondatai, hogy valaki végre megadja a módját. Fontosnak tartom az ilyen eseményeket magam is, pláne ha a magyar film jelenlegi helyzetét is nézem. Ma az est folyamán láthattunk részleteket régebbi magyar filmekből, amelyek azzal szembesítenek minket, mennyire eltávolodtunk attól a bizonyos hőskortól, ahol annyi remek és maradandó alkotás készült. Épp ezért minden olyan rendezvény, amely a magyar filmet népszerűsíti, nagyon nagy dicséretet és köszönetet érdemel. Én mániákus moziba járó vagyok, szerintem a minőség nem műfaji kérdés, épp oly jól szórakozom egy profin megcsinált akciófilmen, mint egy "művészfilmen", amit aztán egy hétig nem tudok kiheverni. Azt kívánom magunknak, vegyük végre észre, kultúra nélkül - amibe a filmgyártás is beletartozik - nem vagyunk senkik és semmik. Aki megteheti, támogassa és kockáztasson, hogy minél több olyan film szülessen, amit nem lehet meg nem történtté tenni!"

Orosz Dénes:
"Volt eddig két VOXCar-díjosztó. Meg a mostani. Ahogy a színvonalat nézzük, jövőre is lesz. Kell, hogy legyen. A tér kitágult. Profi, többkamerás közvetítés, magasabb színvonalú, tényleg humoros újraszinkronizált filmrészletek: kezd felnőni az ünnepség. A pincérhad figyelemreméltón udvarias, a meghívott prominensek is szemlátomást jól érzik magukat. És végre az étel is fenséges! Juhhé!"

Hanula Zsolt:
"Örültem az Asterix szinkronsikerének, de nagyon kíváncsi vagyok, mi történt volna, ha a Kapj el, ha tudsz! nyer. Kőszegi Ákos zakója alatt egy olyan pólót viselt, amin Tom Hanks arcképe díszelgett. Biztosra veszem, hogy valami meglepetést tartogatott, amit most nem tudott bemutatni. Remélem, majd jövőre. Több ismerős is úgy gratulált, mintha ezen az estén a VOX lett volna az ünnepelt. Mi csak egy médium vagyunk, a közvetítő. Azok a művészek, akik sokat tettek a magyar filmért, és megtiszteltek jelenlétükkel, mert úgy érezték, nem hiányozhatnak annak - továbbra is - egyedülálló ünnepéről ma este, ők az ünnepeltek. Hálásan köszönjük nekik, hogy velünk ünnepeltek!"